Automatizálástechnikai szótár E-H

E-É

e

1. Az elemi elektromos töltés jele: e, értéke:

e = (1,602 191 7 ± 0,000 007 0) * 10-19 C.

2. A természetes logaritmus alapszámának a jele.

e = 2,7182818285

E-GPRS (Enhanced GPRS)

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: $$mobil

e-mail

@

Az e-mail az angol electronic mail kifejezésből származik, ami „elektronikus posta”-ként vagy „villanyposta”-ként fordítható le, de használatban van a drótposta és villámposta kifejezés is. Az elnevezés utal az írás és továbbítás módjára, amely teljes egészében elektronikus úton megy végbe. A hagyományos levéltovábbítást úgynevezett csigaposta (angolul: snail mail) néven emlegetik internetes körökben. A mai e-mail-rendszerek szinte kivétel nélkül az internetet használják közvetítőnek, és ezáltal az e-mail az internet használatának egyik legkedveltebb formája lett.

A @ jel (kukac) használatát a felhasználó nevének, illetve számítógépe azonosítójának elválasztására, Ray Tomlinson 1972-ben vetette fel. Korai e-mail-programjai, az SNDMSG és a READMAIL, nagyon fontos lépések voltak a mai e-mail forma kialakulásában.

EAI (Enterprise Application Integration)

(AlkalmazásintegrációMódszertan, melynek célja olyan informatikai környezet kialakítása, mely integrálja a vállalati szoftvereket, lehetővé teszi a régebbi szoftverek együttműködését az új fejlesztésekkel, egységes plattformot kínálva ezzel a felhasználóknak.

EAP (Extensible Authentication Protocol)

(Bővíthető hitelesítési protokoll) Az EAP (RFC3748) szolgáltatás hálózati hitelesítést nyújt a 802.1x szabványú vezetékes és vezeték nélküli hálózatokon, VPN, illetve hálózatvédelemmel ellátott hálózatokon. Az EAP ezenkívül alkalmazásprogramozási felületeket (API-kat) is biztosít, amelyet a hálózatelérési ügyfelek használnak a hitelesítés során, köztük a vezeték nélküli és a VPN-ügyfelek.

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: RFC-k vázlatos jegyzéke

EBCDIC

(Extended Binary Coded Decimal Interchange Code). Kiterjesztett BCD-kód, amely a tíz decimális számjegyen kívül a nagyés a kisbetűket, az írásjeleket, különleges jeleket (grafikus, azaz nyomtatásban is megjelenő - karaktereket), valamint vezérlő karaktereket is tartalmaz, mint jelentéssel rendelkező karaktereket. Kódtáblázata megadja e karaktereket és 8 elemes megfeleltetésüket bitkombinációk formájában. Az EBCDIC a távadatfeldolgozásban, számítógépekben és számítógépek között adatátvitelben elterjedten alkalmazott távíróábécé. További kiegészítő táblázatok is tartoznak ehhez, amelyek megadják az egyes bitkombinációk megfelelőjét lyukszalagon, lyukkártyán, valamint decimális és hexadecimális írásmódban.

EBCDIC karakter kódtábla

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: BCD-kód

EBICAB

Az EBICAB egy Svédországban, Norvégiában, Portugáliában és Bulgáriában alkalmazott vasútbiztonsági rendszer. A szoftverazonosságnak köszönhetően a svéd-norvég határon áthaladó vonatok vezető- és mozdonyváltás nélkül közlekedhetnek, annak ellenére, hogy a két ország jelkiadó rendszerei és előírásai eltérnek.

ebonit

(keménygumi) Nagy kéntartalmú, vulkanizált kaucsuk. Régen igen elerjedt szigetelőanyag volt. Átütési szilárdsága kb. 450 kV / cm.

EC (European Community)

Európai Közösség, ma már EU.

ECC (Error Correcting Code)

(hibajavító kód) Adott szabályok szerint számított vagy hozzárendelt bitek kombinációja, amit hibák felfedésére és javítására lehet felhasználni. Ennek egyik módja a NATO fonetikus ABC alkalmazása a küldő és fogadó oldalon is. Ezzel a karakteres átvitel helyett az azokhoz rendelt kulcsszavakat küldjük el, így a "HELLO" szócska helyett Hotel - Echo - Lima -Lima - Oscar szavak sorozatát. Ha ebből a sorozatból kiesik pár karakter, például így: Xotel - EXXo - LiXa -Lima - OXcar, még egy kevésbé intelligens metódussal is gyorsan kibogarászható az eredeti tartalom.

Lásd: NATO fonetikus ABC

echelon

Az optikai rács különleges formája, kb. 50, pontosan azonos vastagságú üveglemezből áll, melyeket lépcsőszerűen helyeznek egymás mellé. Az echelon felbontóképessége igen nagy (pl. a 40 elemes ráccsal 106 érhető el).

ECHO

A normál adatátvitel mellett az optikai szál nagy sebessége egy ECHO-nak nevezett felügyeleti módszert is lehetővé tesz. Az elküldött adatsort a fogadó állomás visszaküldi (viszhangozza), és a küldő állomás ezt az ECHO-t összehasonlítja az elküldött adatsorral és hiba esetén jelzi azt. Ez az eljárás előírás a redundáns hálózatok esetén.

 

Profibus száloptika / ECHO

Lásd: ECHO

echolot

echolot, forrás: Wikipedia

A tenger mélységének mérésére szolgáló berendezés, mely azon alapszik, hogy a műszer víz alatti hanghullámokat bocsát a tengerfenékre, melyek onnan visszaverődnek. A hajón a visszaverődött hullámokat felfogva a visszaérkezés időkéséséből számolják ki a mélységet a terjedési sebesség ismeretében.

ECSS (European Cooperation for Space Standardization)

ECT (EDDL Cooperation Team)

Lásd: EDDL

EDDL (Electronic Device Description Language)

A DDL (Device Description Language) egységesített, formális leírónyelv a Procesz- és gyártástechnológia automatizálás területén alkalmazott készülékek számára. Az összetettebb készülékek (és lassan az egyszerűbb facsavarok is) rendelkeznek egy egyedi, paraméterező-csatornával, mely - az alkalmazók legnagyobb örömére - akár készülékenként is eltérő csatlakozóval, átviteli jellemzőkkel és szoftverrel bír. Külön öröm, amikor az adott szoftver például csak Windows '98-on hajlandó futni, így a - jellemzően matuzsálemi korú - futtató számítógépek napi állapota az alkalmazók rémálmaiban szokott kísérteni. Erre a helyzetre többször kerestek már megoldást a technológiák egységesítésével, az egyik ilyen próbálkozás az 1990-ben fejleszteni kezdett DDL volt - nem túl sok gyakorlati sikerrel.

A HART Communication Foundation, PROFIBUS és Fieldbus Foundation összefogásából született meg az EDDL (Electronic Device Description Language), a DDL továbbfejleszett változata, melyet egy IEC-Standard-ban (IEC 61804) is rögzítettek.

Az EDDL továbbfejlesztését és harmonizációját az ECT (EDDL Cooperation Team) látja el. Az ECT a Fieldbus Foundation, Profibus Org, Hart Communication Foundation, OPC Foundation és az FDT Group érdekeltségi köréhez tartozik.

EDDL alkalmazások:

  • ABB -Industrial IT Freelance 800F
  • ABB -Industrial IT System 800xA
  • Emerson Process Management -375 Field Communicator
  • Emerson Process Management -DeltaV
  • Emerson Process Management -Ovation
  • Endress+Hauser -ControlCare
  • Foxboro -I/A Series FoxCAE
  • Honeywell -PlantScape
  • Honeywell -Experion-PKS
  • National Instruments -NI-FBUS Configurator
  • Rockwell -Process Logix
  • Rockwell Automation –RSFieldBus
  • Siemens -PDM
  • Smar-System 302
  • Yamatake -Industrial-DEO
  • Yokogawa -CENTUM
  • Yokogawa -STARDOM

EDGE (Enhanced Data Rates for GSM Evolution)

Az EDGE egy olyan modulációs eljárás, mellyel a GPRS adatszolgáltatás E-GPRS-sé (Enhanced GPRS), a HSCSD pedig ECSD-vé bővíthető. Az EDGE egy olyan GSM továbbfejlesztés, mely a korábbi típusú mobiltelefonok forgalmazását nem zavarja, de a GSM-bázisállomások szoftverének az aktualizálását, és ott néhány komponens cseréjét igényli.

Az EDGE egy, az UMTS alkalmazása felé "félúton" található alkalmazás, a legtöbb országban (2010. állapot) a bevezetése már megtörtént.

A jelenleg kapható végfelhasználói készülékek (2010.-ben) általában MCS-9 alkalmazása mellett 4 letöltési slot-tal és 2 feltöltési slot-tal maximum 220 kbps-szel tudnak letölteni és 110 kbps-szel feltölteni.

Alkalmazott modulációs eljárások

Az adatátviteli sebesség növelését az EDGE modulációs eljárások alkalmazásával éri el. Alacsonyabb sebesség eléréséhez elegendő aGSM-standard Gaussian-Minimum-Shift-Keying (GMSK) modulációt a 8-PSK eljárásra lecserélni. Ennek alkalmazásával az EDGE time slot-onként 59,2 kbps sebességet tud elérni, 8 time slot-tal így 473 kbps érhető el - ez lényeges emelkedés a GPRS-szel elérhető 171,2 kbps-hez képest. Az átállás csak azoknak a csatornáknak az esetében történik meg, ahol a végfelhasználói készülék kezelni tudja az EDGE-t, a többi csatorna modulációja változatlan marad. Ezáltal az EDGE mellett ugyanabban a cellában változatlanul tud működni a hagyományos GSM / GPRS forgalmazás.

EGPRS kódolási sémák (MCS)
kódolási séma
MCS
adatátviteli sebesség
(kbit/s/Slot)
alkalmazott moduláció
MCS-1 8,8 GMSK
MCS-2 11,2 GMSK
MCS-3 14,8 GMSK
MCS-4 17,6 GMSK
MCS-5 22,4 8-PSK
MCS-6 29,6 8-PSK
MCS-7 44,8 8-PSK
MCS-8 54,4 8-PSK
MCS-9 59,2 8-PSK

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: $$mobil

EDI (Electrodeionisation)

edzés

Hőkezelési eljárás, amellyel a fémek, fémötvözetek mechanikai tulajdonságait módosítják.

EEPROM (Electrically Erasable Programmable Read Only Memory)

Programozható, külső eléréssel elektronikusan törölhető, ezáltal többször felhasználható ROM. Alkalmazása során "normál" ROM-ként (read only memory) csak olvasható és nem írható.

égéshő

Az agyag tömegegységének elégésekor felszabaduló hőmennyiség. Tüzelőanyagoknál a hasznosítható égéshőa fűtőérték.

EGP (Exterior Gateway Protocol)

Az EGP egy meglehetősen egyszerű, az elérhetőségi információkat terjesztő protokoll. Specifikációja először az RFC827-ben jelent meg 1982-ben. Ezt némileg módosították 1984-ben és RFC904 szám alatt újra kiadták. A protokoll 3 feladatot lát el:

  1. Szomszédok felderítése, melynek során két EGP router megegyezik, hogy elérhetőségi információkat adnak át egymásnak.
  2. Szomszédok elérhetőségének tesztelése, mely folyamatosan zajlik.
  3. Elérhetőségi információk cseréje.

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: RFC-k vázlatos jegyzéke

egyenáram

Időben állandó elektromos áram.

egyenáramú generátor

Egyenfeszültséget vagy egyenáramot termelő, forgó villamos gép.

egyirányú kódolási algoritmus

Lásd: hash

egyenirányító

Olyan berendezés, mely a váltakozóáramú teljesítményt vagy jelet egyenirányúvá alakítja át.

egyenletesen változó mozgás

Az idő lineáris függvényében változó sebességgel jellemzett mozgás: v(t) = at + v0, ahol a v0 a kezdősebesség. Az egyenletesen változó mozgás dinamikai feltétele, hogy az anyagi pontra vagy merev testre ható F erő időben állandó legyen: ΔF / Δt = 0.

egyenletes körmozgás

Kör alakú pályán időben állandó nagyságú sebességgel végzett mozgás. Az egyenletes körmozgás dinamikai feltétele, hogy a mozgó testre állandó nagyságú, a sebességvektorra merőleges irányú erő hasson, az egyenletes körmozgás gyorsulásának nagysága tehát állandó és a kör középpontja felé mutat.

egyenletes mozgás

Időben állandó v sebességgel végzett mozgás, amelynek során az a gyorsulás nulla, vagyis Δ|v| / Δt = a = 0.

egyensúly

A változásokra képes anyagi rendszerek külső és belső kölcsönhatások útján létrejött állapota, amely az időben változatlannak tekinthető.

egyesített gáztörvény

Ideális gázok állapotváltozását leíró összefüggés, mely szerint a gáz p nyomásának és V térfogatváltozásának szorzata a T abszolút hőmérséklettel arányos: PV = mRT, ahol m a gáz mólsúlyban kifejezett mennyisége és R az általános gázállandó.

EHSP (European Home Systems Protocol)

Az EIB-ből, BatiBUS-ból és az EHSP-ből lett a KNX összegyúrva.

Tulajdonosa:European Home Systems Association (EHSA)

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

EIA (Electronic Industry Association - USA)

EIA / TIA (United States Electronic Industries Association/Telecommunications Industries Association)

EIB (European Installation Bus)

Európai épületautomatizálási busz, a KNX elődje (Instabus), az EIB-ből, BatiBUS-ból és az EHSP-ből lett a KNX összegyúrva.

Tulajdonosa:Berker, Gira, Jung, Merten, Siemens

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Einstein-egyenlet

A speciális relativitáselméletben az m tömeg és W energia között egyértelmű kapcsolatot megállapító összefüggés:

W = mc2

ék

Két, taplával egymásnak fordított lejtőből álló egyszerű gép.

ekvivalencia elv

Az általános relativitáselmélet kiindulópontját képező elv, amely a gravitációs gyorsulás és az erő által okozott gyorsulás hatásbeli azonosságát fejezi ki.

elaszticitás

1: lásd rugalmasság.

2: A kondenzátor kapacitásának reciprok értéke.

elektrodialízis

Elektromos feszültség hatása alatt végzett dialízis (vagyis oldott anyagok szétválasztása diffúziósebességük különbözősége alapján, amit az elektromos tér felgyorsíthat).

elektrokristályosodás

Fémek kristályos kiválása a katódon, elektromos áram hatására.

elektrolízis

Az elektromos áram elektroliton való áthaladása során lejátszódó folyamatok gyüjtőneve. Ezek egyrészt az elektrolitban zajlanak, másrészt az elektrolit és elektróda határfelületén.

elektrolumieszcencia

Szilárd anyagok fénykibocsátása elektromos tér hatására.

elektromágnes

Elektromos árammal gerjesztett mágnes. Fő alkotórészei a lágyvasból készült mag és a rajta elhelyezkedő, árammal átjárt tekercs.

elektromágneses hullám

Az elektromágneses térnek önállóan továbbterjedő állapota.

elektromágneses indukció

Azon jelenségek gyüjtőneve, amelyeknek során a mágneses tér hatására eletromágneses tér keletezik.

elektromos áram

(villamos áram, áram) Szűkebb értelemben az elektromosan töltött részecskék mozgása.

elektromos fogyasztás

(villamos fogyasztás) A fogyasztó által a generátorból vagy táphálózatból felvett energia, vagyis a fogyasztóban végzett munka. Állandósult állapotban az elektromos fogyasztás a (hatásos) teljesítmény és idő szorzata: W = Pt.

EMC (electromagnetic compatibility)

certificate of EMC

(de: EMV - Elektromagnetische Verträglichkeit, hu: elektromágneses összeférhetőség) Az elektromágneses összeférhetőség lényege, hogy a berendezések (rendszerek, eszközök, műszerek, stb.) ne bocsássanak ki elfogadhatatlan mértékű elektromágneses zavarokat, illetve a környezeti elektromágneses sugárzások ne okozzanak a működésükben zavarokat (immunitás). Az EMC vizsgálatot és minősítést külső intézetek végezhetik (pl. TÜV), és a gyártó csak a kiállított tanúsítvány alapján tüntetheti fel a termékén a CE jelölést.

Emerson

emisszió

Sugárzó energia kibocsátása.

EMI (electromagnetic interference)

emulzió

Olyan diszperz rendszer (elegy), melyben az alkotó részecskék (általában 1..500 nm-nél nagyobb óriásmolekulák) finom eloszlásúak. Az emulzióra egy példa a tej.

EN (Europäische Norm)

EN 50126

Lásd még: RAMS, FMEA, CENELEC

EN 50128

Az EN 50128 a vasúti biztonsági szoftverekre vonatkozó európai norma, melyet a CENELEC alakított ki, és 2001-ben léptetett hatályba.

encoder

(kódoló)

encryption

(titkosítás)

endoozmózis

Porózus difragmával elválasztott folyadék elektromos feszültség hatására történő áramlása.

Endress+Hauser

energia

Munkavégzési képesség, egysége a JOULE. A teljesítmény az időegységre eső energia, joule/mp, egysége a Watt.

EnOcean

Épületautomatizálási technológia.

Tulajdonosa: EnOcean GmbH (Siemens spin-off)

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

entalpia

Termodinamikai állapotjelző, amely az U belső energiával, a p nyomással és a V térfogattal

H = U + pV

alakban fejezhető ki. Az entalpia minimuma jelzi például a környezetével nyomás útján kölcsönhatásban levő termodinamikai rendszer egyensúlyi állapotát.

entrópia

Termodinamikai állapotjelző, extenzív mennyiség, az anyagi rendszerek rendezetlenségének illetve állapotuk termodinamikai valószínűségének mértéke. Zárt rendszerre az S entrópia megváltozása a

ΔS = (ΔU + pΔV) / T

képlettel írható le, ahol

T: abszolút hőmérséklet, p: nyomás, V: térfogat, U a belső energia. Mértékegysége: J * K-1

Eötvös-effektus

A Földön Kelet-Nyugat irányban mozgó testek látszólagos súlyváltozása. Ha a test Nyugat felé mozog, súlya látszólag növekszik (Kelet felé csökken). A jelenség oka a forgó Földhöz képest v sebességgel haladó testre ható Coriolis-erő. Az egyenlítőn v=100 km/h sebességgel haladó test esetén a relatív súlyváltozás dG / G ≈ 0,05 %.

eötvös

(Eötvös-egység) A gravitációs gyorsulás ugyanazon a szinten való változásának a mértékegysége. Jele E,

E = 10-9 m*s-2 / m, vagyis a gravitációs gyorsulás változása akkor 1 eötvös, ha értéke 1 méter távolságon 10-9 m/s2-tel változik.

Eötvös-inga

A gravitációs tér igen kis tébeli változásainak mérésére alkalmas műszer.

epitaxia

kristálynövesztés.

EPL (Ethernet Powerlink)

Ethernet bázisú terepi busz, főleg a gépgyártás területén és üzemi rendszereknél alkalmazzák.

Tulajdonosa: EnOcean GmbH (Siemens spin-off)

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

EPROM (Erasable Programmable Read Only Memory)

(Elektronikusan programozható csak olvasható memória, de: Löschbarer programmierbarer Nur-Lese-Speicher) Az EPROM csak egy speciális egységgel, az un. EPROM-égetővel programozható, és tartalmának törlése is csak UV fénnyel történhet. Ehhez az IC tokozására illeszett kvarcüveg-ablakot szabaddá kell tenni, és az IC-t meghatározott ideig UV lámpa alá kell helyezni. Az EPROM életciklusába 100-200 törlésnél több nem fér be. Az ablakhoz felhasznált kvarcüvenek köszönhetően az EPROM tokozása, és maga az egység is viszonylag drága. Ennek a problémának a kiküszöbölésére hozták létre az ablak nélküli, ezáltal csak egyszer írható OTP (One Time Programmable) EPROM-ot

EPS (Electronic Stability Program)

erg

lásd: cgs-rendszer

erő

Anyagi testek egymásrahatásának mértéke. Az erő egysége a newton (N). 1 newton erő 1 kg tömegű test 1 m/s2 gyorsulását idézi elő. Newton axiómája szerint:

F = ma

F: erő, m: tömeg, a:gyorsulás.

Nagy sebességek esetén (relativitáselmélet) más képletet kell használni.

erőmű

Elsődleges energiaforrásokból nyert hő- vagy mozgási energiát általában elektromos energiává alakító létesítmények.

erősítés

Valamilyen jel egyik jellemzőjének a mgnövelése megfelelő eszköz segítségével.

erősítési tényező

Általában valamely rendszer jellemző változójára a kimeneti és bemeneti érték hányadosa.

erősítő

A bemenetre kapcsolt mennyiséget a kimeneten - lehetőleg arányosan, alakhűen - felerősítő berendezés.

ERP (Enterprise Resource Planning)

ERTEC (Enhanced Real-Time Ethernet Controller)

ERTMS (European Rail Traffic Management System)

érzékelés

Az érzékszervre gyakorolt hatás nyomán keletkezett tudattartalom tovább már nem analizálható eleme.

ÉS kapu

Konjukciót, más néven logikai szorzást megvalósító logikai áramkör. A konjunkció - mint logikai művelet értelmében az ÉS kapu kimenetén csak akkor jelenik meg logikai Igen szint, ha az áramkör valamennyi bemenetére egyidejűleg a logikai Igen ("TRUE") szintnek megfelelő érték ("TRUE") kerül. Ha a bemenetek közül bármelyikre (vagy valamennyire) logikai Nem szint ("FALSE") érkezik, a kimeneten is Nem ("FALSE") szint jelenik meg.

ÉS művelet

0

1

0

0

0

1

0

1

Lásd: U parancs a Simatic AWL-ben

ESIS (European Signalling Interface Standards)

ESP (Encapsulating Security Payload)

ETB (Ethernet Train Bus)

A WTB Ethernet-re applikált változta.

ETCS (European Train Control System)

Ethernet

Az Ethernet az 1970-es évek elején kidolgozott ALOHANET-tel kapcsolatos fejlesztések eredménye. Bob Metcalfe és David Boggs 1976-ban tervezték meg és valósították meg az első helyi hálózatot a Xerox Palo Altó-i kutatási központjában. A nevét az éterről (angolul: ether), a 19. századi fizikusok által feltételezett, az elektromágneses sugárzások terjedésére szolgáló könnyű közegről kapta.

Az Ethernet esetén a közeg nem vákuum, henem egy speciális koaxiális kábel volt, amely akár 2,5 km hosszú is lehetett (500 méterenként egy ismétlővel). A kábelre csavarozott adóvevőkkel legfeljebb 256 gépet lehetett csatlakoztatni. A központi kábelnek, amelyhez a gépek csatlakoztak sokcsatlakozós kábel (multidrop cable) volt a neve, és 2,94 Mb/s-os sebességgel tudott üzemelni. Ez az Ethernet olyan sikeres volt, hogy a DEC, az Intel és a Xerox 1978-ban megállapodott egy közös, 10 Mb/s-os Ethernet szabványban, amely a DIX szabvány nevet kapta. Ebből jött létre később a IEEE 802.3 szabvány 1983-ban.

Bob Metcalfe

Mivel a Xerox nem mutatott nagy érdeklődést az amúgy sikeres Ethernet iránt, Bob Metcalfe megalapította saját cégét, a 3Com-ot, hogy Ethernet csatolókat adjon el PC-khez. Eddig hozzávetőlegesen 100 millió darab kelt el belőlük.

Az Ethernetet és Ethernet alapú átviteli megoldásokat az IEEE 802.3 szabvány definiálja.

Az Ethernet-et definiáló IEEE 802.3 szabványról és a technikai részletekről (például a vezetékekről) bővebben itt olvashat: IEEE 802.3.

ethernet OSI / TCP/IP referencia modellek
OSI-szint Protokollok Jellemző
egységek
Kapcsolati
elemek
TCP/IP-szint
L
o
g
i
k
a
i

r
é
t
e
g
e
k
7 Alkalmazási
réteg

(Application)
DNS (UDP alapú)
FTP (TCP alapú)
HTTP
HTTPS
IMAP
IRC
LDAP
NCP
POP3
RIP (UDP alapú)
SIP
SMTP (TCP alapú)
SNMP (UDP alapú)
SNTP
Telnet (TCP alapú)
adatfolyam
(steam)
gateway,
content-switch,
layer-7 switch
alkalmazási
réteg

(application layer)
4
6 Megjelenítési
réteg

(Presentation)
5 Viszonylati
réteg

(Session)
A
d
a
t
á
t
v
i
t
e
l
i

r
é
t
e
g
e
k
4 Forgalmazási
réteg

(Transport)
IL
RUDP
SCTP
SPX
TCP
TCP/IP
UDP
RTP
Szegmens
(segment)
gateway,
content-switch,
layer-4 switch
forgalmazási
réteg

(transport
layer)
3
3 Hálózati
Réteg

(Network)
ICMP
IGMP
IPv4
IPv6
IPX
csomag
(datagram)
router,
layer-3-switch
Internet réteg
(Internet layer)
2
2 Adatkapcsolati
réteg

(Data Link)
LLC


  keret
(frame)
bridge,
switch
adatkapcsolati
réteg

(link layer)
1
MAC (OUI)
ARP (IPv4)
NDP (IPv6)
IEEE 802.3 Ethernet
IEEE 802.4 Token bus
IEEE 802.5 Token Ring
IEEE 802.6 Városi hálózatok
IEEE 802.11 Wireless LAN
IEEE 802.12 igény prioritások
IEEE 802.15 Wireless PAN
IEEE 802.16 WiMAX
1 Fizikai réteg
(Physical)
10Base-2
10Base-5
10Base-FB
10Base-FL
10Base-FP
10Base-T
10Broad-36
100Base-FX
100Base-T2
100Base-T4
100Base-TX
100Base-VG
1000Base-CX
1000Base-LX
1000Base-SX
1000Base-T
1000Base-TX
10Gbase
10Gbase-T
száloptika
Bitek hub,
repeater

A bal oldalon megjelenített OSI rétegek definicióját itt találja.

A jobb oldalon ábrázolt TCP/IP referencia modellről bővebb információt itt talál.

Az interneten leggyakrabban előforduló protokollok jellemzően a lenti ábra szerint épülnek egymásra.

 

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

EtherCAT

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Ethernet / IP

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Ethway

A Telemecanique Ethernet alapú - 10 Mbs sebességű - (NDIS-re alapozott) busza, az XWAY család tagja.

Tulajdonosa: Telemecanique

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

ETSI (Europäisches Institut für Telekommunikationsnormen)

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: HSDPA.

ETTM (Electronic Tolling and Traffic Management)

(Elektronikus autópályadíjszedés és forgalom irányítás)

Eurobalise

Az Eurobaise-t (lásd még: balíz) az ERA standard szerint az ETCS (European Train Control System) részét képezi. Az egység kétirányú adatforgalmazást tesz lehetővé, az egységtől a jármű felé irányulót Uplink, a jármű felől a pálya felé irányulót pedig Downlink-nek nevezik. A forgalmazott telegrammok hossza a balíz által betöltött feladattól függ, és 341 bit vagy 1023 bit lehet, ebből 210 illetve 830 bit lehet a nettó szignáltechnikai tartalom.

Az Eurobalise az un. EuroLoop-pal kiegészíthető, ennek hossza 1000 méter, és a jármű - baliz forgalmazás feladatát segíti és kibővíti az ETCS Level 1 alkalmazása mellett. Az EuroLoop vonalszerű átvitelt tesz lehetővé, és a járművön LTM-et (Loop Transmission Module) kell hozzá használni.

Az Eurobalise tápellátását a BTM (Balise Transmission Module) biztosítja. Az egység egy 27,095 MHz frekvenciás, vertikális mágneses mezőt generál, és indukció útján - amikor a jármű a balíz fölött elhalad - ez tölti fel a balíz akkumlátorát.

Az adatátvitel a jármű és a balíz között modulált mágneses mezőn keresztül történik, a 3,951 MHz a logikai '0'-nak, a 4,516 MHz a logikai '1'-nek felel meg. Az adatátvitel sebessége 564,48 kBit/s, ez elegendő egy, maximum 500 km/h sebességgel a balíz fölött elhaladó jármű adatcseréjéhez.

Eurocab

Az ETCS (European Train Control System) keretein belül az egységes európai vasúti jelzésrendszer (de: Vereinheitlichung der Europäischen Eisenbahnsignalisierung) megfelelő biztosítására született az Eurocab-bizonsági koncepció (de: Eurocab-
Sicherheitskonzept). Ez a koncepció feltételezi, hogy bár az egységek meghibásodási valószínűsége magasabb, mint a buszon bekövetkező hibáé, de egy ilyen busz-meghibásodás valószínűsége is magas.

Megoldásként két, eltérő egység küldi a telegrammokat egymást követően a buszon, feltételezve, hogy a két táviraton az azonos meghibásodás (busz-átviteli hiba) esélye igen alacsony.

 

Eurocab "H"

 

A biztonsági összehasonlító (de: sicherer Vergleicher) működése lépésről-lépésre egy MVB buszos példán keresztül (ez a szemelvény egy-az-egyben az MVB leírásában is megtalálható).

A biztonsági bemenet jelzése bekerül mindkét küldő állomásra (adott esetben ez lehet "F" bemenet)

  1. A busz adminisztrátor utasítást ad az első processzadat elküldésére
  2. Az "A" egység elküldi a bemeneti információt is tartalmazó telegrammot (a többi egység eldobja a felszólítást)
  3. A "C" egység azonosítja a processzadatot és beolvassa a buszról (a többi egység eldobja a telegrammot)
  4. A "C" egység feldolgozza a beérkező információt, és az eredményt továbbítja a "biztonsági összehasonlító" egység felé
  5. második processzadat azonosítója
  6. "B" egység küldi azt
  7. "D" egység fogadja az információt
  8. "D" egység feldolgozza a beérkező infomációt (jellemzően eltérő metódussal, mint a "C" egység), eredményt továbbítja
  9. A két beérkező eredmény birtokában a "biztonsági összehasonlító" elvégzi a kiértékelést, és azonosság esetén - az esetleg
  10. a telegrammhoz tartozó biztonsági kimenetet állítja. Eltérés esetén a biztonsági kimenet állapotát nem változtatja, hanem hibaüzenetet küld a felügyeleti rendszer felé.

A fenti megoldásnak egy még emeltebb biztonságú változata, ha a buszrendszert is rendundánssá tesszük, megkettőzzük.

Eurocab "FH"

 

EvoPro

EvoSoft

EX

Lásd: ATEX (Atmosphère explosible)

exciton

Szigetelő és félvezető anyagok egyik lehetséges elemi gerjesztése, az elektron és a lyuk kötött állapota.

exergia

Energiaforrásokból (hőtartályokból) bizonyos, adott feltételek mellett maximálisan kinyerhető energia mennyisége (aktív hő).

F

"F" hibatűrő rendszerek

(en: failsafe, fault - tolerant systems, de: Fehlersichere Systeme) A fail-safety rendszerek az emelt bizonsági követelményeknek megfelelő PLC-ket jelölik. Fontos kritériumuk ezeknek a rendszereknek, hogy melyik un. SIL szintnek felelnek meg.

A (PLC) SIL értékének meghatározásához fontos momentum, hogy a SIL előírás mindig az egész rendszerre vonatkozik, és azt a teljes rendszernek kell teljesítenie. Így például egy SIL1-2-es rendszerhez korántsem biztos, hogy F-es PLC-t kell bevetni, hiszen a teljes rendszer tartalmazhat olyan redundáns elemeket, melyek a PLC-re eső "elvárást" jelentősen csökkentik. Vasúttechnikában például igencsak ritkán szokott a vonatok fedélzetére F-es rendszer kerülni, mert a PLC-n kívülirendszer (un. konvencionális vezénylés) annyi redundanciát tartalmaz, mely a baleset bekövetkezésének az esélyét jelentősen csökkenti.

A német fejlesztő cégek jellemzően SIL1-2-t hagyományos, redundanciába szervezett PLC-kel szokták megvalósítani. A programozók kezét a programozási szabályok rendszerbe foglalásával kötik meg. Ez az irányelv (de: Richtlinie) dokumentum tartalmazza a kőbe vésett szabályokat, például csak SCL-t használunk, AWL-t csak a végső esetben, GOTO-t csak kivételes esetben (hibára kiugrás) lehet használni, stb. TÜV bevonása esetén ők először az irányelvet bogarásszák végig, majd megnézik, hogy ez a programkódban mennyire következetesen lett vegighurcolva. Ha a ez a következetesség <100%, akkor ott fejek fognak hullani - a programozokkal kezdve a sort.

A másik irányban, egy SIL4-es rendszert is ki lehet építeni Simatic berendezésekkel, annak ellenére, hogy a Simatic PLC-k maximum csak SIL3-at "tudnak". Személy szerint én is írtam már pályabizosítási (Stellwerk) rendszerhez F-es programot, S7-317F-re - nem állítom, hogy rózsás menet volt, de átment a TÜV-ön (és használják is).

A legtöbb, magára valamit is adó PLC gyártó rendelkezik fail-safety rendszerrel, melyeket jellemzően aranyáron mérnek. Az F-es redszerelemeket sárga színnel külömböztetik meg.

Lásd: "F" hibatűrő rendszerek

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: "H"-s, rendundáns rendszerek

F (farad)

A kapacitás mértékegysége. Ha egy kondenzátoron a feszültség 1 V-tal változik egy másodperc alatt és közben 1 A áramerősség keletkezik, a kondenzátor kapacitása 1 Farad. Ez a gyakorlatban nem használatos, igen nagy érték, ennek kisebb egységei használatosak: 1 mikrofarad, az ennek egy milliomod része, egy picofarad, amely egy trilliomod része, vagy nanofarad, amely egy milliárdod része. Rádiófrekvenciákon hangolt körökhöz 1-1000 pF közötti értékek használatosak, levezetéshez 0,001-1 mikrofarad. Hangfrekvenciákon 0,1-100 mikrofarados kondenzátorokat használnak. Tápegységekben szűrőkondenzátorként a kapacitás elérheti a 10000 mikrofaradot is.

fading

A rádiófrekvenciás átvitel átmeneti gyengülése az elektromos térerősség ingadozása miatt.

fagyás

Folyadékból egynemű kémiai összetételű, szilárd, kristályos anyag kialakulása, ami hőelvonással érhető el.

fagyasztó keverék

(hűtőkeverék) Alacsony hőmérséklet előállítására alkalmas oldat. Ha például a jeget konyhasóval keverjük össze, a jég megolvad, a só oldódik. Mindkét folyamathoz szükséges hőmennyiség a környezetből vonódik el, ezért az erősen lehűl. Legnagyobb a lehűlés az eutektikumok esetén, amelyek hőmérséklete az eutektikus hőmérsékletre csökken. Például 100 g jég és 31 g konyhasó keveréke -21 °C, 100 g jég és 143 g kalciumklorid keveréke -55 °C hőmérsékletre képes hűteni.

Fahrenheit-skála

Hőmérsékleti skála, amelyen a jég olvadáspontja és a víz forráspontja közötti szakaszt 180 egyenlő nagyságú fokra osztják be, és a jég olvadáspontjához a 32 °F hőmérsékletet rendelik.

FAIS-Bus

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Fail-safety

Lásd:"F" hibatűrő rendszerek

fajhő

(fajlagos hő) Az a hőmennyiség, amely egységnyi tömegű anyag hőmérsékletét 1 K-nel megemeli. Egysége J/kg/K.

fájl

Egy számítógépes adatállomány vagy fájl tetszőleges információk vagy erőforrások tömbje, mely egy számítógépes program számára elérhető és általában valamiféle tartós tárolón alapul. Egy állomány tartós abban az értelemben, hogy elérhető marad a programok számára azután is, hogy az éppen futó program véget ért. PLC-k esetén a fájlok analógiájára a Baustein-ok felelnek meg.

fajlagos ellenállás

(rezisztivitás, elektromos rezisztivitás) A homogén anyagú, állandó A keresztmettszetű, l hosszúságú egyenes vezeték R egyenáramú rezisztenciája, R = ρl / A, ahol ρ a vezeték anyagára jellemző fajlagos ellenállás. A fajlagos ellenállás SI egysége az Ω * m, a gyakorlatban az Ω * mm2 / m = 10 -6 Ω * m mértékegységet szokás használni.

farad

Az eletromos kapacitás SI-egysége (jele: F). Definíciója: egy elektródpár kapacitása 1 farad, ha 1 coulomb töltés 1 volt feszültséget hoz létre. Kifejezése más SI-egységekkel:

1 F = 1 C / V = 1 A*s / V = 1 m2 * kg * s-4 * A-2

Faraday törvényei

Két törvénye ismert: az egyik azt mondja ki, hogy egy mágneses térben mozgó huzalban (vagy álló huzalban, de mozgó mágneses térben) áram keletkezik, melynek erőssége arányos a sebességgel és a mágneses tér erősségével. A másik törvény azt mondja ki, hogy egy elektrolitben az áthaladó áram erősségével arányos lesz a lerakódó anyag tömege, amely egyben függ az anyag elektrokémiai állandójától is.

Faraday-állandó

Az elektrolízis során 1 grammegyenérték-súlynyi ion képződéséhez illetve semlegesítéséhez szükséges elektromos töltés mennyisége.

F = (9,648 70 ± 0,000 16) * 104 C / mol ≈ 96 500 C / mol

Faraday-féle kalitka

Zárt vezető fémháló, melynek belsejében az árnyékolás következtében - gyakorlatilag - nincs elektromos tér.

FATC (Full Authority Turbine Control)

FB (Function Block)

Funkciós baustein vagy funkciós blokk. Ez egy „emlékező funkció”, ugyanis minden FB-hez hozzá kell rendelni egy instant DB-t, melybe az erre a célra kijelölt változóit elmenti. Ebből is létezik az SFB (Systemfunktionsbausteine), melyet szintén az alapkönyvtárból tudunk előkaparni. A DB-ben eltárolásra nem kerülő változók (TEMP) az FC lokális változóihoz hasonlóan viselkednek.

Hívása OB-ből, FC-ből vagy FB-ből történhet - amennyiben paramétereket határoztunk meg, úgy ezeket a hívó oldalon (kiadni, fogadni) kezelni kell.

FB hívás példa a Simatic AWL-ben

FB (PID) hívás példa a Simatic AWL-ben

Lásd: FB, SFB.

FBD (Function Block Diagram)

Lásd: FUP.

FC (Function)

A funkció strukturált programozás egyik alapeleme. Az FC rendelkezhet bemeneti, kimeneti paraméterekkel és lokális (belső) változókkal, jellemzően egy funkciót tartalmaz (pl. Motor FC). Speciális esete az SFC (Systemfunktionen), mely egy előre megírt célfunkció, melyet az alapkönyvtárban találhatunk meg.

A funkció lezárásával a lokális változóit „elveszti”, amennyiben a kimenetet az FC-ben nem definiáltuk vagy olyan lokális változót másoltunk ki a kimenetre, melyet a programban nem inicializáltunk, akkor a kimenet tartalma bizonytalan lesz.

Hívása OB-ből, FC-ből vagy FB-ből történhet - amennyiben paramétereket határoztunk meg, úgy ezeket a hívó oldalon (kiadni, fogadni) kezelni kell.

FC hívás példa a Simatic AWL-ben

FC hívás példa a Simatic AWL-ben

Lásd: FC, SFC.

FCC (Federal Communications Commission)

FDD (frequency division duplex)

FDDI (Fiber Distributed Data Interchange)

FDMA (Frequency Division Multiple Access)

Feldbus

(en: field bus)

Lásd: terepi busz

félduplex

Adatátviteli üzemmód, amelyben a két egymással információcserében álló berendezés között mindkét irányban folyik információközlés, de nem egyidejűleg, hanem váltakozva.

felezési idő

A radioaktiv elemek és az elemi részecskék jellemzésére használt jellegzetes időtartam, mely az eredeti mennyiségük felének elbomlásához szükséges idővel egyenlő. A bomlások száma időben exponenciálisan csökken a bomlási törvény szerint.

elem felezési idő megjegyzés
131I53 8,04 nap ”kritikus” szennyező, felhalmozódik a pajzsmirigyben
60Co27 (γ-forrás) 5,27 év  
90Sr38 28,8 év “kritikus” szennyező, beépül a csontba a Ca helyére
137Cs55 (γ-forrás) 33 év  
Ra (rádium) 1600 év  
Pu(238,239,240,241 izotópok) 15 -25000 év  

féligáteresztő membrán

Olyan anyag, melynek megfelelő rétege meghatározott anyagokat képes átengedni, míg másokat visszatart. A féligáteresztő membránok az élő szervezetben is megtalálhatók (pl. sejtfalak). Az ozmózis jelenségben is lényeges szerephez jutnak.

félvezető

Olyan anyag, amelynek elektromos vezetőképessége nagyságrendileg a jól vezető fémek és a szigetelő jellegű dielektrikumok között van.

félvezető kristály

Olyan kristályos szerkezetű anyag, amelynek elektromos vezetőképessége a jól vezető fémek és az elektromos szigetelők vezetőképessége közötti értéket mutat. Az utóbbi évtizedekben nagy jelentőségre tettek szert a valenciakristályokból szennyezéssel félvezetővé tehető kristályos anyagok, mint amilyen az elemi szilícium és a germánium. Hasonló tulajdonságokat mutatnak egyes fémoxidok, mint pl. a rézoxid vagy a periódusos rendszer III-V., vagy II-VI. oszlopából választott elemek vegyületkristályai, mint pl. a Ga-As. A szennyezett kristály az elektromos áramot vezeti. Amennyiben a vezetés elsősorban szabad elektronok közvetítésével történik, a félvezető kristály n-típusú; a lyukvezető anyag a p-típusú félvezető kristály. Több azonos jellegű, de különböző mértékben szennyezett kristály megkülönböztetésére használják erősebb szennyezés esetén az n+, ill. p+ jelölést, míg a gyengébben szennyezett jelleget a v, ill. p fejezik ki.

fényáram

Valamely térszögön vagy keresztmetszeten az időegység alatt áthaladó fénysugár energiája. Egysége a lumen (lm). l lm az a fényenergia, amit 1 candela erősségű fényforrás (fényerősség) 1 sr térszögbe az időegység alatt kisugároz.

fénycső

Olyan kisnyomású izzókatódos lámpa, amelynek üvegcsövét a belső gázkisülésekben keletkező ultraibolya fény hatására látható fényt sugárzó anyaggal (fényporral) vonják be. A láthatatlan (253,7 nm hullámhosszú) ultraibolya sugárzást a fénypor a fotolumineszcencia révén,  mintegy 50%-os hatásfokkal alakítja látható fénnyé.

fényelektromos csatolás

Fényjelet elektromos jellé, ill. elektromos jelet fényjellé átalakító eszközökkel megvalósított csatolás. Tipikus példája a fényemissziós dióda és fotódióda párosítása. Ekkor a jel elektromosból fénnyé, majd fényből elektromossá alakul. Elvileg a két eszköz sorrendjének megcserélésével megvalósítható a fény-elektromos fényjelút, ez utóbbi azonban kevésbé használatos. A fényelektromos csatolás legnagyobb előnye, hogy elvileg visszahatásmentes.

fényemisszió

Fénysugárzás kibocsátása. A látható fény tartományába eső elektromágneses hullámok kibocsátására több mechanizmus lehetséges:

  • lumineszcencia (pl. fénycső)
  • hőmérsékleti sugárzás (pl. izzólámpa)
  • gázkisülés (pl. ívfény, halogén)
  • fotodiódák (pl. LED)
  • indukált emisszió (pl. lézer)

fényemissziós dióda

(LED=Light Emitting Diode). Fénykibocsátásra alkalmas félvezető dióda. Alapanyaga valamilyen intermetallikus vegyület, legtöbbször galliumarzenid vagy gallium-foszfid. A nyitóirányban előfeszített fényemissziós diódaban - töltéshordozók (lyukak, elektronok) rekombinációjakor felszabaduló energia fotonok formájában lép ki a diódából. A kibocsátott fény lehet koherens (azonos fázisú), ekkor a fényemissziós diódát lézerdiódának nevezik. A fényemissziós dióda felhasználható különböző kijelzésekre, fényelektromos erősítő alkatrészeként stb.

fényév

Csillagászati távolságegység. Az a távolság, melyet a fény légüres térben egy év alatt megtesz.

1 fényév = 9,4605 * 1012 km.

fényforrás

Optikai sugárzás forrása, mely a látható színképtartományban (380..780 nm) is sugároz.

fénynyomás

(sugárnyomás) A fénynyaláb által a megvilágított felületre gyakorolt nyomás. A fénynyomás az elekromágneses tér impulzusának a bizonyítéka.

fénysebesség

(fény terjedési sebessége) Az elektromágneses hullámként értelmezett fény terjedési sebessége légüres térben:

c = 2,997 924 562 ± 0,000 000 004 * 108 m/s.

fénysorompó

(de: Lichtschranke, en: light barrier) Az optikai elven működő szenzorok jellemzően „kitakarás” elven működnek, azaz egy fényforrás és az érzékelő közé belépő tárgy elzárja a fény útját, és a szenzor ezt érzékeli, ezt a típust egyutas optikai szenzornak nevezzük. Léteznek az un. tárgyreflexiós szenzorok is,  ezekhez egy tükröző felület tartozik, ahonnan visszaverődik a kibocsátott fény.

Opto-szenzorok

de: Optische Sensor

Villás fénysorompó

de: Gabellichtschrank

Keretes fénysorompó

de: Rahmenlichtschrank

Fénykapu

de: Lichtvorhäng

A villás és keretes fénysorompók egyutas szenzorokkal vannak felszerelve, a nehezen hozzáférhető tárgyakhoz igazodik a formájuk, jellemzően mindegyiknek a szára végén található a fénykapu.

A fénykapuk nagy felületek lebiztosítására alkalmasak, jellemzően olyan gépeknél bukkannak fel, ahol a technológiát azonnal le kell állítani, ha valaki benyúl a gépbe. Ilyenkor a gép nyitott felületének a két oldalán találhatók a – biztonsági funkciójuk miatt – sárgára festett kapuk. Ha pásztázás közben tárgyat érzékelnek, általában a vészkörön keresztül vészállj funkciót eredményeznek, ha a gép automata üzemmódban dolgozik.

Lásd: fénysorompó

fénysűrűség

A fényforrás egységnyi felületről az egységnyi térszögbe kisugárzott fényáram. A fénysűrűség mértékegysége a nit,

1 nit = 1 cd / m2, további (nem SI) fénysűrűség egységek:

stlib = 104 nit

apostilb = 1 / π * nit

lambert = 104 / π * nit

footlambert = 3,426 nit

ferrit

Jó mágneses tulajdonságú kerámia jellegű anyag, melynek kicsi a villamos vezetőképessége. Kémiai összetételétől függően a legkülönfélébb mágneses tulajdonságokkal rendelkezhet, ezért igen széles körben alkalmazzák. A ferritek előnyös tulajdonsága, hogy kezdeti permeabilitásuk nagy, és fajlagos ellenállásuk is nagy. Ezért örvényáram-veszteségük sokkal kisebb, mint bármely más ferromágnes anyagé, és nagy frekvenciákon is alkalmazhatók. Kémiai összetétele szerint a az Fe2O3, a vas-oxidnak különféle fémoxidokkal való vegyülete, melynek vegyi összetétele a MeFe2O4 képlettel fejezhető ki, ahol Me valamely fémiont jelent. Legjelentősebbek a Mn, Ni. Cr, Mg, Zn, Cd ferrit. A MgZn ferrit szokásos- neve kereskedelmi aferrit, a Ni-Zn ferrité niferrit. A ferritet a megfelelő fémoxidok keverékének színterelésével, magas hőmérsékleten állítják elő.

ferritmagos tároló

(mágnesmagos tároló). Négyszöghiszterézisű ferritmagok segítségével felépített, gyorsműködésű tároló. A tárolt információ kiolvasásakor a magokat törölni kell (destruktív kiolvasás). Ezért, ha az információra továbbra is szükség van, újra be kell azt írni. Ciklikus működés esetén egy szó kiolvasását beírás követi. Működési sebességét a hozzáférési idő és a ciklusidő jellemzi. A ferritmagos tároló egyes szavai sorszámozva vannak. A sorszám - szokásos nevén a cím - alapján történik a kiolvasás, ill. beírás. Azt a címet, amelyik helyhez történik a hozzáfordulás a címregiszter tartalmazza. A címregiszter által kiválasztott elemi tárolóegység a rekesz. Szószervezésű tárolónál a rekesz információtartalma a szó. A hozzáférési idő minden címre azonos, ezért a ferritmagos tároló véletlen elérésű (hozzáférésű) - tárolókapacitást a tárolható információ - a tárolt szavak - száma jellemzi. Felépítése alapján lehet szószervezésű vagy 2D, bitszervezésű vagy 3D illetve 2 1/2D típusú. A ferritmagos tároló lényeges tulajdonsága, hogy a tárolt információ megtartásához nem kell energia, ezért a tápfeszültség kimaradása esetében a tárolt információ megmarad. Legfontosabb alkalmazási területe digitális számítógépekben van, amelyekben gyorsműködésű tárolóként alkalmazzák (destruktív kiolvasásrú tároló, többszörös hozzáférésű tároló).

Festo

FET (Field Effect Transistor)

(de: Feldeffekttransistoren) Olyan tranzisztorról van szó, melynél a villamos erőtér kerül kölcsönhatásba a félvezető anyaggal. Az ilyen tranzisztorokat erősítő, oszcillátor, vagy kapcsoló áramkörökben használják. Jellemzőjük a nagy bemeneti impedancia, így a bemenet alig terheli a meghajtó fokozatot. Az első FET-et 1925-ben Dr. Julius Lilienfeld építette meg, de a sorozatgyártás csak a '60-as években indult el, a félvezető-ipar fejlődésének köszönhetően. A FET továbbfejlesztett változata a MOSFET  (Metall-Oxid-Halbleiter-FET).

field bus

(de: Feldbus)

Lásd: terepi busz

FIP-Bus

Francia és olasz nyelvterületen időnként felbukkanó Profibus-DP klón.

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

FlexRay-Bus

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

FORTRAN

(FORrnulator TRANslator= Képletfordító). Műszaki és tudományos számítások megfogalmazására létrehozott magasszintű programozási nyelv. Az első FORTRAN programozási nyelvet 1954-ben alkalmazták IBM704 típusú számítógépre.

FIFO (First-In First-Out)

file

Lásd: fájl

FIP (Factory Interchange Protocol)

FIP-Bus

Francia és olasz nyelvterületen időnként felbukkanó Profibus-DP klón.

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Tulajdonosa: EdF, ENEL

Fipway

A Telemecanique saját bejáratú, 1Mbs sebességű busza, az XWAY család tagja.

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Tulajdonosa: Telemecanique

firewall

(tűzfal) Speciális szoftverek és hardverek kombinációja, mely a belső hálózatot védi a külső (pl. internet felől érkező) jogosulatlan hozzáférési kísérletektől. A szoftveres behatolókkal (vírusok, férgek,..) és a nyitott portokkal visszaélőkkel szemben nem nyújt védelmet.

FireWire Bus

Lásd: IEEE 1394, Buszok / protkollok áttekintése

firmware

A berendezések belső programja. Néha aktualizálható, de többnyire a felhasználó által nem változtatható gépi kód formájában lehet csak letölteni. A megszakított firmware letöltés a berendezés működésképtelenségéhez vezethet, mely problémát jó esetben szakszervízben tudják orvosolni. Szinte minden firmware aktualizálás esetén erről az eshetőségről a felhasználó figyelmeztetést kap.

FIT (Failure in Time)

(de: Ausfallrate) A hibagyakoriság (λ), mint mérőszám megadja egy időegységre eső meghibásodások átlagos számát.

Egysége a FIT (Failure in time):

1 FIT = 1 hiba/109 óra

MTBF és a λ közötti összefüggés:

MTBF = 1/λ

flash

float

FM (frequency modulation)

FMEA (Failure Mode and Effects Analysis)

A hatásanalízis (de: Fehlermöglichkeits- und Einflussanalyse oder kurz Auswirkungsanalyse) vagy FMECA (Failure Mode and Effects and Criticality Analysis) olyan megbízhatósági analízis metódusok, melyekkel potenciális hibaforrások feltárhatók. A hatásanalízis a minőségbiztosítás és biztonsági management keretei között csökkenti a hibakockázatot.

Lásd még: RAMS, EN 50126, CENELEC

FMECA (Failure Mode and Effects and Criticality Analysis)

Lásd: FMEA.

FMS (Fieldbus Messaging Specification)

FOC (Fiber Optic Connector)

FOC-SC (Fiber Optic Connector System - SC)

FOC-ST (Fiber Optic Connector System - ST)

fojtótekercs

Olyan tekercs, melynek feladata, hogy lehetőleg csak egyenáramot engedjen át, a nagyobb frekvenciájú áramokat illetve áramimpulzusokat lehetőleg minél jobban "elfojtsa".

folyamatábra

fotodióda

Fényelektromos érzékelő, amely a félvezetőkben létrehozott átmenetekből, vagy fém-félvezető átmenetből áll. Az átmenet környezetét meg lehet világítani. A besugárzás hatására keltett kisebbségi töltéshordozók átjutnak a záróirányban előfeszített átmeneten, és így fotoáramot keltenek. Általában Si- vagy Ge- kristályok felhasználásával készülnek. Az Si előnye a kisebb hőmérséklet-függés, a Ge-é pedig a szélesebb hullámhossz érzékenység (Si: 900 nm, Ge 1,6 µm).

fotoellenállás

fotoellenállás

(en: photoresistor / light dependent resistor (LDR) / cadmium sulfide (CdS) cell , de: Fotowiderstand, hu: fotovezető cella) A fotoellenállás egy olyan félvezető, melynek ellenállás-értéke a felületét érő fényintenzitás függvényében változik.

Technikai kivitelüket tekintve a fotoellenállások vákuumpárologtatott vagy kémiai úton egy megfelelő hordozóra felvitt vékony félvezető rétegből állnak meander, vagy fésűs szerkezetben. Sötétellenállásuk igen nagy, tipikusan 1...100 MΩ.

A látható színképtartományban érzékeny fotoellenállásokat rendszerint CdS vagy CdSe kristályokból, párologtatott vagy szinterelt rétegekből állnak. Az infravörös tartományban is érzékeny cellák PbS-ból vagy InSb-ból készülnek.

A fotoellenállás jelölése:

fotoellenállás jelölése vagy fotoellenállás jelölése

Foucault-áram

Lásd: örvényáram

FOUNDATION Fieldbus (FF)

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Tulajdonosa: Fieldbus Foundation

Foxboro

FPGA (Field Programmable Gate Array)

(a helyszínen programozható, logikai kapukat tartalmazó tömb) olyan félvezető eszköz, amelyik "logikai blokk"-oknak nevezett programozható logikai (programmable logic) komponenseket és programozható összeköttetéseket tartalmaz.

FPU (Floating Point Unit)

A mikroprocesszorok lebegőpontos műveleteit végző egység.

 

FRAM (Ferro-RAM)

franklin

lásd: cgs-rendszer

frekvencia

Szabályos időközökben ismétlődő jelenség időegység alatti előfordulásainak száma, a jelenség gyakorisága. Legegyszerűbb megjelenési formája a forgó mozgás, amikor az állandó sebességgel forgó test T idő alatt p fordulatot végez és e forgást úgy jellemezzük, hogy a forgó test f=p/T frekvenciával forog. Egysége a Hertz (rövidítése Hz), ami az előbbi példában egy teljes fordulatnak felel meg másodpercenként. A gyakorlatban ennek nagyobb mértékegységei használatosak, a kilohertz, megahertz, gigahertz, terahertz. Ezek között az átszámítási szorzó 1000.

frekvencia moduláció

frekvencia moduláció

Az információ számos módon vihető rá egy hordozóra. Ha a továbbítani kívánt információ jeleit úgy visszük rá a hordozóra, hogy annak pillanatnyi frekvenciája változzék a modulációval, frekvencia modulációról beszélünk. Legegyszerűbb módja, ha az oszcillátor rezonancia frekvenciáját változtatjuk a modulációval, pl. varaktor dióda segítségével. Egy másik módszer az, amikor a hordozó fázisát változtatjuk. A sávszélesség függ a moduláló frekvenciájától (Löket). Az amatőrök a keskenysávú frekvencia modulációt használják (NBFM), míg a Hi-Fi műsorszórók a szélessávút. A frekvencia modulációnak számos előnye van a középhullámú rádióadásoknál alkalmazott amplitudómodulációhoz képest: kisebb az ipari és légköri zavarok hatása és műsorszórásnál jobb a hangátvitel minősége. Általában az URH tartományban használják, minthogy a rövid hullámokon a visszaverődések az ionoszférában jelentős torzításokkal járhatnak, a fázisok megváltozása miatt.

FSK (Frequency Shift Keying)

FSK (Frequency Shift Keying)

(de: Frequenzumtastung, hu: frekvenciabillentyűzés) Az FSK egy modulációs technika, mely a digitális jelek például rádió-csatornán való továbbítását teszi lehetővé.

Az FSK az oldalt látható ábra szerint egy periodikus szinuszhullámra modulálja a digitális adatokat úgy, hogy a "0" és "1" értékekhez eltérő frekvenciákat rendel. Hivatalosabban, az FSK az a moduláció billenytűző eljárás, ahol az fv értékét kell kapcsolni a moduláló jellel.


GMSK (Gaussian Minimum Shift Keying)
és GFSK (Gaussian Frequency Shift Keying)
Gauss-filter

A GMSK és GFSK olyan frekvenciabillentyűzési eljárások, melyekben az FSK előtt egy Gauss-filter kerül alkalmazásra. Ezáltal a hullámok éle "laposabb" lesz, mert a magasabb frekvenciájú részek levágásra kerülnek, így a jelek átviteléhez egy keskenyebb sávszélesség is elegendő.

A GMSK pédául a GSM mobiltelefon-standard-ban is felhasználásra került, ezáltal a GSM bitek 3,7 µs-os szélességű négyszög jeléből egy 18,5 µs hosszúságú Gauss jel a konverzió eredménye.

 

FTA (Fault Tree Analysis)

A hibafa-analízis (de: Fehlerbaumanalyse) meghibásodás valószínűséget elemző deduktív eljárás. Az FTA-t a DIN 25424 írja le.

FTP (File Transfer Protocol)

Az FTP (RFC959) TCP/IP hálózatokon – mint amilyen az internet is – történő állományátvitelre szolgáló szabvány.

A hozzáférési jog alapján kétféle kapcsolattípus létezik:

  • letöltés, vagy feltöltés nyilvánosan hozzáférhető állományokból vagy állományokba,
  • letöltés, vagy feltöltés olyan gépről, ahol azonosítóval rendelkezünk.

Az FTP kapcsolat ügyfél/kiszolgáló alapú, vagyis szükség van egy kiszolgáló- (=szerver) és egy ügyfélprogramra (=kliens). Elterjedt protokoll, a legtöbb modern operációs rendszerhez létezik FTP-szerver és kliens program, sok webböngésző is képes FTP-kliensként működni.

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: RFC-k vázlatos jegyzéke

ftpmm (Flux transitions per millimetre)

FUP (Funktionsplan)

(en: FBD - Function block diagram) A FUP a funkcióleírások közvetlen leprogramozását teszi lehetővé, ugyanis főleg német környezetben a programokra vonatkozó technológiai leírásokat (Ablaufplan) FUP formában adják ki az erre érdemesített mérnöki irodák, és simán rosszul lesznek, ha a kinyomtatott programban nem ebben a formában látják viszont programjukat.

A FUP-ra is vonatkozik az a kitétel, mint a KOP-ra, hogy sok utasítás nem írható le itt sem AWL nélkül.

Simatic AWL FUP példa

fúvóka

Folyamatosan szűkülő keresztmettszettel kialakított cső, melynek célja lehetőleg elenyésző veszteséggel felgyorsítani az áramló folyadék vagy gáz mozgását úgy, hogy az lehetőleg párhuzamos sugár alakjában távozzon a rendszerből.

fúzió

Több tíz millió fokos hőmérsékleten lejáttszódó magreakció, melynek során a könnyű atommagok nagyobb tömegszámúakká egyesülnek. Az atommagok egy nukleonra jutó tömegdefektusa kb. a 120-as tömegszám mellett maximális. A mesterségesen hidrogénbombában megvalósított fúzió a negyedik reakciónak felel meg, ahol a trícium neutronok hatására lítiumból - maghasadással - jön létre:

63Li + 10n → 31T + 42He          4,8 MeV

G

g

Lásd: gravitációs gyorsulás

G3

Analóg fax készülékek átviteli szabványa maximum 33,6 kBaud sebességig. Csak az adott szabványt (is) alkalmazó készülékek tudnak egymás között forgalmazni.

G4

ISDN fax készülékek átviteli szabványa. Csak az adott szabványt (is) alkalmazó készülékek tudnak egymás között forgalmazni.

gal

lásd: cgs-rendszer

Galileo

Az európai műholdas navigációs rendszer 30 műholdas flottája várhatóan 2012-ben kezdi meg az üzemelést, az amerikai GPS rendszer konkurenciájaként. A két rendszer várhatóan kompatibilis lesz, de az európai rendszer nem fog a katonaság kontrollja alatt állni (és nem lesz bármelyik pillanatban, előrejelzés nélkül lekapcsolható, mint az a GPS rendszerrel történt az Öböl-háború időszakában).

galvánelem

Kémiai energiát villamos energiává átalakító, általában fémelektródokból és elektrolitból álló berendezés. A galvánelemek egy csoportja (primer elemek, például a szárazelemek) az elektródok anyagának az elhasználódásáig használhatók, más csoportja (szekunder elemek vagy akkumlátorok) kimerülésük után ellentétes irányú árammal újból üzemképessé tehetők (feltölthetők).

galvanizálás

Fémek elektrolízis útján történő kiválasztása fémsóoldatból, összefüggő réteg formájában.

gamma-sugárzás

A 0,1 nm-nél (1 Å-nél) kisebb hullámhosszúságú elektromágneses sugárzás. A gamma-sugárzás fénysebességgel,
E = hv (h: Planck-állandó, v: sugárzás frekvenciája) energiájú gamma-kvantumok formájában terjed. A gamma-sugárzás kvantumainak energiája kb. 10 keV-től több száz MeV-ig terjedhet. A gamma-sugárzás anyagokon való áthatolóképessége nagy.

gateway

A legbonyolultabb hálózat-összekapcsolási módszer a hálózati zsilip (gateway).

Hálózati zsilipet az egymástól teljes mértékben különböző hálózatok összekapcsolására alkalmaznak. Ha eltérő hálózati architektúrákat használnak, a protokollok különbözhetnek bármelyik vagy minden hálózati rétegen. A hálózati zsilip minden átalakítást elvégez, ami az egyik protokollkészletből a másikba való átmenet során szükséges (üzenetformátumátalakítás,
címátalakítás, protokoll-átalakítás).

lásd: gateway

gauss

lásd: cgs-rendszer

gáz

Általában: az anyagok légnemű halmazállapota. A géz sem szabad felszínt, sem önálló alakot nem képez, a rendelkezésre álló térfogatot betölti. A géz alkotórészei molekulák vagy atomok illetve atomi részek méreteinél sokkal nagyobb távolságban vannak egymástól, állandó mozgást végeznek.

gázhőmérő

A gáz hőmérséklet-változás okozta térfogat- vagy nyomásváltozását hőmérsékletmérésre alkalmazó eszköz.

gázkisülés

Gázzal töltött térben létrejövő elektromos áram. Az elektromos áram gáz halmazállapotú közegben való áthaladását elektromos-, fény-, hő-, mechanikai- és kémiai jelenségek kísérik.

gázsugár-hajtómű

Olyan hajtómű, amelyben a munkaközeg a tüzelőanyag elégésekor keletkező, megfelelően felgyorsított nagynyomású gáz. Ez a gáz a gázsugár-fúvókákon nagy sebességgel kiáramlik és az akció-reakció elv alapján létesít tolóerőt. A gázsugár-hajtómű különleges típusa a rakéta-hajtómű.

gázturbina

Olyan turbina, amelyben a munkaközeg valamilyen tüzelőanyag elégetésekor keletkező gáz.

Gbps (Gigabit per second)

Lásd: bps

Geiger-Müller számláló

(GM-számláló) Az ionizációs kamra elvén működő eszköz, amellyel az ionizáló sugárzás észlelhető illetve a beeső elektromos töltésű részecskék számlálhatók.

generátor

A villamos hálózatok olyan hálózati eleme, amely nemvillamos energiát villamos energiává alakít át (tehát feszültséggenerátor és áramgenerátor). A közhasználatban a generátor forgógenerátort jelent (egyenáramú generátort vagy szinkrongenerátort).

GFSK (Gaussian Frequency Shift Keying)

Lásd: FSK

GGP (Gateway-to-Gateway Protocol)

Gibbs-függvény

Az entalpia régi elnevezése.

GMSK (Gaussian Minimum Shift Keying)

Lásd: FSK

GNT (Geschwindigkeitsüberwachung Neigetechnik)

GNU

gnú

GNU is not Unix. A GNU egy kizárólag szabad szoftverből álló számítógépes operációs rendszer. A GNU projekt 1983-ban Richard M. Stallman vezetésével indult azzal a céllal, hogy teljesértékű, Unix-szerű, de szabad operációs rendszert fejlesszenek ki.

A GNU-t folyamatosan fejlesztik. Bár szinte minden része régóta teljes, a hivatalos rendszermagja (kernel), a GNU Hurd még mindig félkész és nem minden GNU összetevő működik vele. Emiatt általában egy külső magot, a Linux kernelt szokták használni helyette. Az ilyen rendszert általában egyszerűen Linuxnak nevezik, egyesek szerint viszont pontosabb lenne a GNU/Linux elnevezés.

Gopher

gopher

(hu: pocok) Adatkereső netes szolgáltatás az Internet hőskorából. 1991-ben fejlesztették ki a Minnesota Egyetemen Mark P. McCahill vezetésével, standard port címe a 70 lett.

Fő feladata az egyetemi on-line könyvtárakban való keresés volt, de az on-line tartalmakra is rávetődő jogvédő szervezetek sikeresen kivégezték. Néhány Gopher szerver a mai napig működik.

Lásd: Gopher szerverek listája

gőzgép

gőzgép

A hőt mechanikai energiává alakító hőerőgépeknek az a csoportja, amelyben a munkát végző közeg nagy nyomású és magas hőmérsékletű vízgőz. A dugattyús gőzgépekben a kazánban fejleszetett és a hengerbe vezetett gőzt az un. vezérmű tolattyú, szelepek segítségével hol a dugattyú elé, hol mögé vezeti. A fáradt gőz a sűrítőbe kerül. A dugattyúrúd váltakozó irányú, egyenes vonalú mozgását a forgatókar alakítja forgómozgássá.

GPIB Bus

IEEE-488 alapú programozói busz. 1 Mbps sebességgel maximum 20 méter.

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Tulajdonosa:

GPL (Graphical Programming Language)

GPRS (General Packet Radio Service)

GPS (Global Positioning System)

(globális helymeghatározó rendszer)

grafit

A szén hexagonális, kristályos módosulata. Rétegrácsos szerkezetű, a rétegek könnyen elcsúsznak egymáson, illetve leválnak. Sűrűsége 2,1..2,4 kg/dm3. Átlátszatlan, sötétszürke, félig fémfényű. Nem olvad, levegőn hevítve elég, savak nem oldják.

gravitáció

(tömegvonzás) Az anyag egyetemes kölcsönhatása, amely abban nyilvánul meg, hogy minden anyagi test minden másik anyagi testre vonzóerőt (gravitációs erőt) fejt ki, amely a két test tömegével egyenesen, távolságuk négyzetével fordítva arányos.

gravitációs gyorsulás

(nehézségi gyorsulás) A testek gyorsulása a gravitációs térben. A Földön a gyorsulás értékei - a geoid alaknak köszönhetően - eltérőek:

az egyenlítőn: g = 9,780 49 m/s2

a sarkokon: g = 9,832 35 m/s2

Magyarországon az elfogadott normál érték: g = 9,806 65 m/s2 ≈ 9,81 m/s2

Gray kód

Olyan kódsor, melyben az egymást követő kódok mindig egy Hamming távolságúak, azaz, a kódokban mindig csak egy értékváltozás lehetséges. A gyakorlatban a Gray-kódot pozíció-jeladók tárcsáján szokás használni, mint ez a lenti példán is látható.

   

A képek forrása: www.scienceprog.com

GSD (General Station Description)

(de: Gerätestammdatei)

Lásd: GSD (Profibus)

GSDML (General Station Description Markup Language)

GSM (Global System for Mobile Communications)

(de: Zellulares Telekommunikationssystem)

GSM-R (Global System for Mobile Communications - Rail(way))

A GSM rendszerek sávkiosztását minden állam saját hatáskörében specifikálja. Németországban a szabályozó hatóság a közüzemi cégek és a vasút számára a 876-880 MHz (Uplink) és 921-925 MHz (Downlink) frekvenciákat különítette el. Ez az egész ország területén 19 csatornát jelent, csatornánként 200 kHz-es sávszélességgel, melyeket főleg a DB (Deutsche Bahn) használ a vonat-vonat és vonat-bázisállomás jellegű kommunikációkra. A GSM-R az ETCS magasabb szintjeinek a szerves részét képezi.

GUA (Global Unicast Address)

GUI (Graphical User Interface)

gumi

Vulkanizált kaucsuk, illetve műkaucsuk. A vulkanizálás során térhálós szerkezet jön létre és gumi vagy keménygumi (ebonit) keletkezik.

Gy (gray)

Elnyelt dózis: egységnyi tömegnek az ionizáló részecskék által átadott energia. Si egysége a gray (Gy) (L. H. Gray brit fizikus és radiológus, 1905-1965):
1 Gy = 1 J/kg

Gy

gyémánt

gyémánt

A szén köbös rendszerben kristályosodó változata. Kristályai rendszerint oktaéder alakúak. A legkeményebb ásvány, kiváló hővezető, fénytörése, színszórása igen nagy. Nagy nyomáson és hőmérsékleten szénből mesterségesen is előállítható.

gyors neutron

100 keV-nál nagyobb mozgási energiájú neutron.

 

H

"H"-s, rendundáns rendszerek

(de: redundanten hochverfügbaren Steuerungen en: highly available control system) A "H"-s rendszerek célja a magasabb rendelkezésre állás, melynek több megvalósítási szintje is lehetséges.

A legegyszerűbb, és legolcsóbb megoldás az, ha az irányítástechnikai rendszer minden eleméből található raktáron, és a gyártást olyan személyzet (is) felügyeli, akik a kieső egység helyére a legrövidebb idő alatt tartalékot tudnak "varázsolni". Nem túl feszes rendelésre termelő gyártósoroknál ez a rendelkezésre állás már elegendő szokott lenni.

Ennél egy szinttel magasabb az a rendelkezésre állási fokozat, amikor egy un. hideg tartalék rendszer (jellemzően csak PLC) is beépítésre kerül. Ez lehetővé teszi, hogy az elsődleges rendszer kiesésekor a másodlagos rendszer felfutása után (hidegindulás, programbetöltés, helyzetfelismerés és indulás) az üzembe áll. Nyilvánvaló módon ez alatt a felfutási idő alatt a technológia vagy leáll, vagy kontroll nélkül marad. A felfutási idő rendszer (PLC) függő, de sok esetben ez a kieső idő megengedhetetlen.

Valós, vagy valódi redundáns rendszerről akkor beszélhetünk, ha a tartalék rendszer az elsődlegessel párhuzamosan fut (STAND-BY), és az elsődleges rendszer kiesésekor nagyon kis időn belül átveszi a vezénylést.

Megvalósítás terén létezik szoftveres redundancia, amikor speciális programok segítségével a programozónak kell a redundanciát biztosítania. Itt természetesen fennáll a programozói tévedés lehetősége, és jelentős időt vesz el az értékes ciklusidőből ennek a programnak a futása.

Jóval hatékonyabb és gyorsabb (no meg persze drágább) megoldás a hardveres redundancia. Ebben az esetben a hardver (illetve az abba integrált szoftver, ami független a felhasználói programtól) biztosítja a redundanciát. Külön csatornán keresztül frissíti a STAND-BY gép memóriájának tartalmát, és annak indulási kritériumait is felügyeli. A hardveres redundancia nem igényel szoftveres feljesztést vagy speciális fejlesztői rendszert, ugyanis ennek kezelése szoftveres oldalról nem látható (csak ha tényleg kíváncsiak vagyunk rá).

A redundáns rendszerek Achilles-sarka természetesen az az elem, melyet nem biztosítanak le tartalék rendszerrel. Előfordulhat, hogy a rendundáns PLC rendszerünkhöz csak egy 230 V-os betáplálást használunk, így bár látszólag megbízható a rendszerünk, melybe milliókat öltünk, egy néhány ezer forintos kismegszakító is kiütheti azt.

Példa a "H"-s, redundáns rendszerek felépítésére

A fenti példán egy részben redundáns technológiai séma látható. Azért részben, mert voltaképpen az S7-400-as pár, az arra csatlakozó S7-300m-ek, és a SCADA rendszer redundáns, a többi rendszer nem az. Talán ebből a példából is kiderül, hogy nem szükségszerű, hogy a teljes technológiai rendszer legyen tartalékkal kiváltható, elegendő, ha annak csak a legfontosabb részeit tesszük redundánssá. Az alábbi elemekről a nevükre kattintva bővebb információhoz is juthat:

Profibus, Profinet, As-i, Tcp/Ip, S7-400, S7-300, S7 "H"-s CPU-k

Lásd: "H"-s, rendundáns rendszerek

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: "F"-es, hibatűrő rendszerek

hacking

lásd: a cracking bejegyzésnél a cracking / hacking összevetést.

Hall-jelenség

A Hall-jelenség a felfedezőjéről (Edwin Herbert Hall 1855-1938) elnevezett fizikai elven alapul. Árammal átfolyt vezetőben, mágneses tér jelenlétében (Hall-feszültség UH) keletkezik. Az így létrejövő térerősség (EH) merőleges mind a mágneses indukció, mind pedig a z áramfolyás irányára. Ha az áram iránya és a mágneses indukció merőlegesek egymásra:

EH= RjB,

ahol j az áramsűrűség, B a mágneses indukció mértéke és R a Hall-állandó.

Hall-szenzor

Hall-szenzor

A Hall szenzor működése a Hall-jelenségen alapul.

A Hall effektust felhasználó Hall szenzorokban a félvezető és a kiértékelő áramkör egy szilícium lapkára van integrálva, a megvalósítás általában CMOS technológiával történik. A szenzorok fizikai kialakítása olyan, hogy a szenzor legnagyobb felületére merőleges mágneses fluxust érzékeljék.
A Hall szenzorok két alapvető típusa a kapcsoló kimenetű és a lineáris kimenetű szenzor.
A kapcsoló kimenetű szenzorok tartalmaznak egy komparátort, mely egy meghatározott szintet meghaladó mértékű mágneses tér érzékelésekor bekapcsol, a mágneses tér meghatározott érték alá csökkenésekor, vagy hiányakor kikapcsol. Ezeket a szenzorokat útmérési, forgásérzékelési célra leginkább a kis felbontású, forgójeladókban használják.
A lineáris kimenetű szenzorok analóg kimenő feszültséget szolgáltatnak, mely feszültség arányos a Hall érzékelő felületére merőleges mágneses fluxus sűrűséggel.

Lásd: Hall-érzékelő

HMI (Human-Machine Interface)

de: MMS (Mensch-Maschine-Schnittstelle)

Hamming-távolság

Hamming-távolság alatt két azonos hosszúságú kódszó (pl. bináris vagy szöveges string) eltérő bitjeinek, illetve karaktereinek a számát értjük.

Richard Hamming vezette be ezt a távolságfüggvényt a hibajelző és hibajavító kódokról szóló alapvető cikkében 1950-ben.

Az elektromos hálózatban keletkező áramlökések és egyéb okok miatt a számítógépek memóriái néha hibáznak. Ezeknek a hibáknak a kiszűrésére bizonyos memóriák hibafelismerő vagy hibajavító kódot alkalmaznak. Ezek használata esetén minden memóriabeli szót kiegészítenek speciális bitekkel. Egy szó kiolvasása során ezeket a kiegészítő biteket ellenőrzik, hogy a hiba kiderüljön.

handshake

Szó szerinti fordításban kézfogást jelent. Adatátviteli rendszereknél, pont-pont (p2p) asszinkron kapcsolatoknál a két résztvevő szinkronizációját jelenti, amikor új adatokat küldenek / fogadnak.

harmatpont

(en: dew point) Az a hőmérséklet, amelyen a levegő vízgőze telített gőzzé válik és vízzé vagy jéggé alakulása megkezdődik.

háromfázisú hálózat

Elvileg három egyfázisú hálózat egyesítése. Gyakorlatilag a három egyfázisú generátor egyetlen háromfázisú (szinkron) generátor, így a generátor három fázistekercsében azonos frekvenciájú ua, ub, uc fázisfeszültség keletkezik. Normális üzemviszonyok mellett a generátor fázisfeszültségei azonos effektív értékűek és egymáshoz képest fázisban 120° -kal el vannak tolva (szimmetrikus háromfázisú generátor):

ua(t) = √2U cos ωt,

ub(t) = √2U cos (ωt - 120°),

uc(t) = √2U cos (ωt - 240°)

HART (Highway Adressable Remote Transducer)

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Tulajdonosa:

HCF (HART Communication Foundation)

hash

(darálék, zagyvalék) A '90-es évek előtt a programozók nem sokat foglalkoztak a jelszavak ellenőrzésével. Volt egy jelszó, melyet a felhasználónak kellett bepötyögnie a belépéshez, meg volt egy fájl, ahonnan a program beolvasta ezt a jelszót és összehasonlította a felhasználóéval. Könnyű belátni, hogy ez a megoldás a cracker-ek paradicsomát szülte, mivel a fájl elérésével a kódokhoz is hozzájutottak. Persze próbálták a programozók különböző konvertálásokkal rejteni a kulcsszavakat, de ezek az eljárások mindkét irányban működtek, így a jelszó minden esetben - az algoritmus ismeretében - visszafejthető volt.

Ezeket a kezdeti és becsődölt próbálkozásokat váltották le az un. egyirányú kódolási algoritmusok. Ezek a programok - a húsdaráló analógiájára - a bevitt jelszóból egy darálékot, a hash-t állítják elő. A hash elvileg nem kódolható vissza, így az összehasonlítások esetén a gép voltaképpen nem ismeri és nem tárolja az eredeti jelszót, csak annak a hash-át veti össze a tárolt tartalommal.

A hash-t előállító algoritmusnak az alábbi kódolási jellemzőkkel kell rendelkeznie:

  • Minden - akár eltérő gépeken futó - algoritmusnak azonos eredményt kell felmuatatnia.
  • Az algoritmus viselkedése determinisztikus kell, hogy legyen, azaz ismételt futtatás esetén is mindig azonos eredményt kell produkálnia.
  • A konvertálás nem szabad, hogy megfordítható legyen, a hash-ból ne lehessen előállítani a kódot
  • A legkisebb bemeneti kód változásra is a hash-nak jelentősen változnia kell, hogy a metódus ezáltal ne legyen visszakövethető

A hash látszólag egy elég biztonságos metódus a jelszavak tárolásához, de ne ringassuk illúziókba magunkat. Ez is törhető, például brutal force alkalmazásával. Ezek a cracker programok (pl. L0pthCrack) un. szivárványtáblákból (en: rainbow table) keresik a megegyező hash kódot. A szivárványtábla jelszavakat, generált kódokat és az azokhoz előzőleg letárolt hash megfelelőket tartalmazza. Ha a táblában megtalálja a cracker program a hash-t, akkor a jelszó is meglesz, mert a hash algoritmus működése determinisztikus.

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: cracking

HCS (hard clad silica)

(de: kunststoffummantelte Glasfaser, hu: műanyagburkolatú optikai szál) A szál magja kvarc-üvegből készül, jellemzően 200 μm a magátmérője. Védőburkolata 300 µm - 550 µm átmérőjű polimer. A továbbított fény

  • UV esetén 220 nm - 1100 nm,
  • IR esetén 350nm - 2400 nm

lehet, a vezeték jellemző csillapítása 10 - 20 dB/km, az 500-µm-es verzió esetén, 650 nm-es forrás mellett ez az érték 150 dB/km - re emelkedhet. A vezeték hőmérséklet tűrési tartományát a fő felhasználási területéhez, az gépjármű-technikához igazítják, így ez (nylon burkolattal) -40 °C - +125 °C (ETFE burkolat esetén ez az érték: -200 °C - +150 °C).

A HCS-el analóg a PCS (plastic clad silica) jelentése.

Lásd: száloptika

HDA (Historical Data Access)

HDTV (High-Definition Television)

(de: hochauflösendes Fernsehen) A HDTV (High-Definition Television) egy televíziós sugárzási norma, amely az eddigi (PAL, SECAM, NTSC) szabványoknál jelentősen nagyobb felbontású képet tesz lehetővé. Az ilyen közvetített adás már digitális formában továbbítódik, eltérően a korábbi analóg átviteltől.

heliosztát

héliosztát

Tükrökből álló optikai berendezés, melynek hajtása biztosítja, hogy a Nap sugárzását mindig egy adott irányba vetítse.

HIC (Heterogeneous Interconnect)

lásd: IEEE-1355.

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Tulajdonosa:

hidegfény

Nem termikus gerjesztéssel létrehozott fényjelenség.

hidrofon

Víz alatti hangforrások jelének elektromos jellé való átalakítására szolgáló elektroakusztikus átalakító.

Hilscher

HMI (Human Machine Interface)

(de: MMS Man-Maschine Schnittstelle)

holographic foil

hologram

Honeywell

host

HPIB (Digital Interface for Programmable Instrumentation)

IEEE-488

HS-DSCH (High Speed Downlink Shared Channel)

Lásd: HSDPA.

HSB (Hot Stanby)

(de: aktive Bereitschaft)

HSCSD (High Speed Circuit Switched Data)

HSDB (High Speed Data Bus)

száloptikát alkalmazó, repüléstechnikai serial busz, 80 Mbps sebességgel.
SAE AS4074.1 :
Linear Token Passing Multiplex Data Bus
SAE AS4075 HSRB :
High-Speed Ring Bus

Lásd: Buszok / protkollok áttekintése

Tulajdonosa:

HSDPA (High Speed Downlink Packet Access)

hsdpa kártya

(HSDPA, 3.5G, 3G+ vagy UMTS-Broadband) az UMTS mobiltelefon-standard adatátviteli eljárása, melyet a 3GPP (3rd Generation Partnership Project) definiált. Az eljárás alkalmazásával DSL-szerű adatátvitel érhető el a mobiltelefonokon.

A maximális adatátviteli sebességet a végfelhasználói készülék pillanatnyi állapota és "tudása" határozza meg. Jelenleg (2010-ben) a jellemző HSDPA átvitel 3,6 Mbps (6. kategória) és 7,2 Mbps (8. kategória) zajlik. A 10. kategória szerinti maximális adatátviteli sebesség 13,98 Mbps, de ennek az elérési ma még inkább csak elméleti lehetőség.

Az adatátvitel 2 ms-os intervallumokban (Transmission Time Interval, TTI) zajlik a HS-DSCH (High Speed Downlink Shared Channel) időosztásos csatornákon keresztül. Ezeknek a csatornáknak a száma 3 - 15 között változhat.

A végkészülék ezzel szemben minden 2 ms-ban egy csatornaminőség információt (Channel Quality Indicator, CQI) küld vissza. Ennek, és még néhány járulékos adatnak (puffer-állapot, prioritások, csatlakozó készülékek száma) a segítségével az UMTS-bázisállomás (B-csomópont) határozza meg azt, hogy melyik végfelhasználói készülékkel hány csatornán keresztül kommunikál. Ezek kívül a CQI adatok alapján kerül meghatározásra a csatornakódolás, modulációs eljárás és a B-csomópont kimeneti teljesítménye (kategóriája).

Minden végfelhasználói készülék egyidejűleg csak egy bázisállomásra csatlakozhat a HSDPA-val, így bázisállomás váltáskor (HSDPA serving cell change) az adtátvitel rövid időre megszakad.

HSDPA végfelhasználói készülék kategóriák
kategória HS-DSCH csatornák
maximális száma
modulációs eljárás Max. adatátvitel
[Mbit/s]
1 5 QPSK, 16-QAM 1,2
2 5 QPSK, 16-QAM 1,2
3 5 QPSK, 16-QAM 1,8
4 5 QPSK, 16-QAM 1,8
5 5 QPSK, 16-QAM 3,6
6 5 QPSK, 16-QAM 3,6
7 10 QPSK, 16-QAM 7,2
8 10 QPSK, 16-QAM 7,2
9 15 QPSK, 16-QAM 10,1
10 15 QPSK, 16-QAM 14,0
11 5 csak QPSK 0,9
12 5 csak QPSK 1,8
13 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 17,6
14 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 21,1
15 15 QPSK, 16-QAM 23,4
16 15 QPSK, 16-QAM 28,0
19 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 35,3
20 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 42,2
21 15 QPSK, 16-QAM 23,4
22 15 QPSK, 16-QAM 28,0
23 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 35,3
24 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 42,2
25 15 QPSK, 16-QAM 46,7
26 15 QPSK, 16-QAM 55,9
27 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 70,6
28 15 QPSK, 16-QAM, 64-QAM 84,4

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: $$mobil

HST (High Speed Traffic)

(de: HGV - Hochgeschwindigkeitsverkehr)

HTE (High Speed Train Europe)

HTML (HyperText Markup Language)

HTTP (Hyper Text Transfer Protocol)

http

A HTTP egy információátviteli protokoll a világhálón. Az eredeti célja a HTML lapok publikálása és fogadása volt. A HTTP fejlesztését a World Wide Web Consortium és az Internet Engineering Task Force koordinálta RFC-k formájában. A legfontosabb RFC az 1999-ben kiadott RFC 2616, amely a HTTP/1.1 verziót definiálja. Jelenleg ez a legelterjedtebb verzió.

A HTTP általában a TCP/IP réteg felett helyezkedik el, de nem függ tőle. A HTTP implementálható más megbízható átviteli réteg felett is akár az interneten akár más hálózaton.

További, kapcsolódó szótár bejegyzések: RFC-k vázlatos jegyzéke

humidity

HVAC (Heating, Ventilating, and Air Conditioning)

(de: HKL - Heizung, Kühlung und Lüftung)

HVAC (High-voltage alternating current)

(de: Hochvolt Wechselstrom)


felhasznált források

Magyar Wikipedia

Német Wikipedia

Angol Wikipedia

szabilinux.hu

Pluhár Gábor informatikai szótára

license

Creative Commons License
Erre a dokumentumra a Creative Commons-Lizenz 3.0 szabályai érvényesek.
A dokumentum továbbfelhasználása engedélyhez kötött. Részleteiben is csak forrásmegjelöléssel
(pl: forrás:wwww.ob121.com) használható.
Engedélykérés, további információ: mail kukac ob121.com